Ella Steel: Érzéki rabság Vélemény


 Kedves Ella Steel!

Ismét egy könyv, ami meghökkentő, tanulságos, mégis jól esett a lelkemnek. Jó volt Jayt és Mirát ' viszont látni.' Mira húgán, Monán elcsodálkoztam, nem is kicsit. Mennyi akarat, bizonyítás van benne, te jó ég. Magamra ismertem általa néhány helyzetben. Megannyi rossz után keresi a jót a világban. Azt kell mondjam, jól teszi.
De… Kap maga mellé egy ízig- vérig férfit, aki szintén a mínusz egyedikről indul, ami az életet illeti. Imádtam Travist. Ahogy van. ( A blogon bővebben róla, itt kevés a hely). Ez a történet nagyon mély, néhol borzongató. Egy Zelak -félét nem szeretnék az életembe… Sok mindenre felkapja az ember a fejét a kötetben: Járjunk nyitott szemmel, füllel. Segítsünk, ha tudunk. Valamint: Nem minden fekete vagy fehér.
Köszönöm ezt a könyvet, az élményt.

Ella Steel könyveit mindig boldogan veszem a kezembe. Erőt adnak, kikapcsolódást nyújtanak, felemelnek a padlóról, 
ha nagyon lent vagyok. 
Mona és Travis élete nem lassú, mindig van valami. Itt Travisről írnék hosszabban. 
Nem tudtam, milyen lesz Travis, de ahogy a húgához viszonyult, azzal meggyőzött: kedvelhető lesz számomra. Aztán jön Mona, s ahogy védelmébe veszi, tanítja, tudtam: elvesztem. Monában van spiritusz. Makacs, úgy érzi bizonyítania kell, pedig dehogy kell. Mondhatni, az oroszlán elé veti magát. Érzékeny, de nem adja fel. Azon mosolyogtam, mikor Travis rájön ki is ő igazából, majd ' sok fej fájást okozol nekem még, ugye?' ' a Wright vér'. Travis hiába tagadta először, oda volt Monáért és fordítva. 

Note(  a könyvhöz nem kapcsolódik) : Hát persze, hogy friss személyivel rendőröket látok, miután elkészül... Ilyen formám. De eszembe jutott Travis egy percre. ( Nem mindenki fogja érteni). 

Ami Monával közös pont, az a küldetés tudat. Nekem is van küldetésem. Kettő is. 

1. A szóbeli zaklatás is zaklatásnak bizonyul! Nincs pardon. Volt részem benne, az első ' red flag' nél kértem segítséget. Az eset rádöbbentett, nem hagyhatom szó nélkül, ha ilyet tapasztalok. Tiltás lett a vége. 

2. A mentális egészségre való odafigyelés. Ha valaki egyedül érzi magát a problémájával, leírom: Nincs egyedül! Járjunk nyitott szemmel, füllel. Egy jó szóval is változtathatunk más életén. Nagyon sokat számít. Tudom. Ezt itt hagyom: 

https://open.spotify.com/track/3c3XJ9P1BjOtmNXKvdVyHK?si=BBJqcq55T9OnNSbpUUdN-g&utm_source=copy-link

( Forrás: Spotify) 

Végezetül annyit, hogy Ella Steel nagyon értékes, figyelemre méltó, tanulságos könyvet írt. Köszönöm, és köszönöm a találkozást is. ❤️





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések